Novák Krisztina a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet épületében megtartott tájékoztatón egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy a tájékoztatáshoz való jog a harmadik leginkább érintett betegjog. A megfelelő kommunikáció elsősorban azért segíti nagyban a gyógyulást, mert így a beteg tisztában van a betegség lefolyásával, a terápiás lehetőségekkel, illetve az orvosnak is joga van ismerni a kórelőzményeket, a beteg életvitelét, valamint azt, hogy milyen gyógyszereket szed - fűzte hozzá. A jogvédelmi biztos a kölcsönös bizalmon alapuló orvos-beteg viszonyt kiemelt fontosságúnak nevezte. Felidézte, hogy tavaly indították el az "értsük jól egymást" kampányt, ami újabb mérföldkőhöz érkezett: az "értsük mi is jól egymást" szlogennel most kiadott betegjogi foglalkoztató füzet is ezt a nevet viseli. A betegjogok a gyermekeket is megilletik, ez a füzet pedig segít abban, hogy ők is megismerjék a betegjogokat, illetve játékos formában segít azt elsajátítani - hangsúlyozta. Kiemelte, ez a foglalkoztató füzet nemcsak informál, hanem tudást is ad, segít abban, hogy a gyerekek bátrabban kérdezzenek, kevésbé féljenek, aktívabban részt vegyenek a gyógyulásukban és ismerjék meg az egészségügyi ellátórendszert. A 15 ezer példányban kiadott füzetet a tájékoztató helyszínén, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetben "indították útjára"; a jogvédelmi biztos tájékoztatása szerint ezután mindenhová eljuttatják, ahol szükség van rá. Novák Krisztina közös célként fogalmazta meg, hogy "értsük jól egymást". Elengedhetetlennek nevezte, hogy a gyermekek, hozzátartozóik, valamint az orvosok és minden egészségügyi dolgozó meghallja egymást és ismerje egymás jogait.

Fotó: IJSZ
Nagy Anikó, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet főigazgató főorvosa az általa irányított intézményt olyan helyként jellemezte, ahol a gyermekeket nap mint nap partnerként kezelik. Fontosnak nevezte a partnerkapcsolatot a betegek, orvosok, ápolók között is. Olyan nyelven kell tájékoztatni, amit mindenki ért - hangsúlyozta, hozzáfűzve: az is fontos, hogy a gyermekek érezzék az odafigyelést és a környezettel is megismerkedjenek. Ha egy gyermek megtanulja, hogy nem kell félnie, akkor partner lesz - fogalmazott a főigazgató a gyógyítás folyamatáról. Megjegyezte, hogy minden olyan technika fontos, ami ezt segíti, és ez a játékos foglalkoztató füzet is ilyen, emellett az orvosok, ápolók feladatainak elvégzését is segíti. Az a tapasztalat, hogy a betegjogi képviselők is átérzik ennek a tájékoztatásnak a fontosságát - hangsúlyozta Nagy Anikó.
Fotó: IJSZ
Forrás: MTI