Szekszárdon járt a „Gyere-K-épbe” Országos Gyermekjogi Roadshow

2017.04.08.
Április 8-án Szekszárdon járt az Integrált Jogvédelmi Szolgálat „Gyere-K-épbe” elnevezésű 2 hónapon keresztül tartó országos rendezvénysorozata. Az országos roadshow harmadik állomására 350 gyermekotthonban és nevelőszülőknél élő gyermek és kísérője látogatott el, ahol egész nap hasznos gyermekjogi ismeretterjesztő és szakmai programokon vettek részt.
 
A felállított jogpontokon a gyermekjogi ismeretekről, a tanuláshoz való jogról és a kapcsolattartás jogáról szóló interaktív foglalkozások mellett a gyerekek betekintést nyerhettek a Rendőrség, a Mentők, a Katasztrófavédelem és a Vöröskereszt helyi társszervezeteinek munkájába is. A résztvevők hasznos információkkal gazdagodhattak a bűnmegelőzés vagy az elsősegélynyújtás területeiről, míg a Tolna Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának közreműködésével az egészségkultúra fejlesztése, a Tolna Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház segítségével pedig az egyenlő bánásmódhoz való jog is középpontba került. Nagy sikere volt a rendezvény kísérőprogramjának, a regionális labdarúgó-bajnokságnak, amelyet a szolgálat azzal a céllal szervezett a résztvevő lányoknak és fiúknak, hogy felhívja a figyelmet az egymás iránti tisztelet és az egészséges életmód fontosságára.
 
 
Az Integrált Jogvédelmi Szolgálat kiemelt feladatának tartja a gyermekek jogainak maradéktalan érvényesülését, a felnövekvő társadalom jogtudatosításának erősítését és széles körű fejlesztését. A szervezet jogelődje, az OBDK e célból indította útjára 2015-ben a „Gyere-K-épbe” elnevezésű rendezvénysorozatát, amely a gyermekotthonokban, nevelőszülőknél élő gyerekeket és kísérőiket szólítja meg. Az idei roadshow az ország 7 helyszínén – Győrben, Gyulán, Salgótarjánban, Szolnokon, Szekszárdon, Tatabányán és Budapesten - egy-egy szombati napon biztosít hasznos gyermekjogi ismeretterjesztő programokat és egész napos kikapcsolódást az érintett résztvevőknek.
 
 
A regionális napokat és bajnokságokat követően a programsorozat június 8-án jogismereti versennyel és a sportbajnokság országos döntőjével zárul Budapesten.


Kiemelt hírek

2018.11.21.
Az Integrált Jogvédelmi Szolgálat 2019. január 16-án jogvédelmi képviselő képzést indít. A továbbképzés komplex felkészülést biztosít nem csak a jogvédelem területén...

2018.09.17. kép
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Ápoljuk a betegjogokat! A betegjogokat tudatosító, interaktív csapatversenyt hirdet az egészségügyi szakképző iskolák nappali tagozatos, alapképzésben résztvevő...

2018.07.25.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az Integrált Jogvédelmi Szolgálat ellátottjogi alkotópályázatot hirdet A pályázat címe: „Tudom, hogy van jogom! 2018” „OTTHONBAN CSALÁDBAN”...



Integrált Jogvédelmi Szolgálat
1134 Budapest, Tüzér u. 33-35.
Postacím: 1365 Bp., Pf.: 646.
Telefon: +36-1/8969-000
Ingyenesen hívható zöld szám: +36-80/620-055
Külföldről hívható: +36-20/489-96-14
E-mail: ijsz@ijsz.emmi.gov.hu
weboldal tervezés: IRQ