BETEGJOG

A betegjogi képviselői hálózatot a Belügyminisztérium (BM) önálló szervezeti egységeként az Integrált Jogvédelmi Szolgálat (IJSZ) működteti.
 
A betegjogi képviselő – törvényekben és a jogszabályokban meghatározott keretek között – védi a betegek jogait, segíti őket azok megismerésében és érvényesítésében.
 
A betegjogi képviselő tevékenysége során:
  • segíti a beteget jogai megismerésében, az egészségügyi dokumentációhoz való hozzájutásban,annak megértésében, az azzal kapcsolatos megjegyzések, kérdések feltételében;
  • segít a betegnek panasza megfogalmazásában, kezdeményezheti annak kivizsgálását, mely megkeresésre az egészségügyi szolgáltató, illetve a fenntartó köteles a lehető legrövidebb időn belül, de legfeljebb harminc munkanapon belül írásban válaszolni. (kivételt képez, ha a panasz orvoslásához más szerv vagy hatóság megkeresése szükséges, mely esetben 60 nap az ügyintézési határidő);
  • a beteg írásbeli meghatalmazása alapján - a beteg gyógykezelésével összefüggő ügyekben - panaszt tehet az arra hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóságnál, és az eljárás során képviseli a beteget;
  • kapcsolatot tart – működési területén – az egészségügyi szolgáltatást nyújtókkal és fenntartóikkal, a térségi egészségszervezési pontokkal, az Országos Tisztifőorvosi Hivatallal, a fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szervével és egészségbiztosítási pénztári szakigazgatási szervével, a területi igazságügyi szakértői kamarákkal;
  • jogosult az egészségügyi szolgáltató területére belépni, iratokba betekinteni, az egészségügyi dolgozókhoz kérdést intézni;
  • rendszeresen tájékoztatja az egészségügyi dolgozókat a betegjogokra vonatkozó szabályokról, azok változásáról; különös figyelmet fordít a kiszolgáltatott helyzetben lévők betegjogi védelmére;
  • a felek közötti vita békés megoldására, egyezségre törekszik, melyet mediációval segít elő.
Az országos jogvédői hálózat keretében megyei illetékességgel működő betegjogi képviselők a fenti feladatokat az IJSZ által meghatározott, a jogvédelmi munkára vonatkozó szakmai feltételrendszer alapján látják el. Ebben a rendszerben került meghatározásra – többek között – a betegjogi képviselők fogadóóráinak rendje az egyes intézménytípusokban - elsősorban a fekvőbeteg intézményekben.
 
A szakmai feltételrendszer alapján a betegjogi képviselő az egészségügyi ellátórendszer valamennyi, hatósági működési engedéllyel rendelkező egészségügyi szolgáltató szolgáltatásait (alapellátás, járóbeteg-szakellátás, fekvőbeteg-szakellátás, egyéb egészségügyi ellátások) igénybe vevők számára elérhető.
 A betegjogi képviselők az IJSZ nyilvántartási számával ellátott fényképes kártyaformátumú igazolvánnyal rendelkeznek, amely megkönnyíti az azonosíthatóságot az intézmények és az állampolgárok részére is. Az IJSZ által meghatározott időtartamban fogadóórát tartanak a 100 ágyasnál nagyobb kapacitású fekvőbeteg-szakellátást nyújtó szolgáltatóknál.
 A betegjogi képviselők elérhetőségei itt és az egészségügyi szolgáltatók egységes hirdetményein is megtalálhatók.

Kapcsolódó jogszabályok

Gyakran ismétlődő kérdések

Betegjogi képviselők elérhetőségei

Betegjogi kiadványok, tájékoztatók



Kiemelt hírek

2024.03.28. kép
Helyszín: Agora Víztorony, Szombathely 9700, Vak Bottyán u. (Kresz Parkban)

2024.03.14. kép
Keszthelyen 2024. március 14. és március 24. között látogatható a kiállítás. Helyszín: Hotel Helikon, 8360 Keszthely, Mikus Gyula sétány 5.

2024.03.14. kép
Az Integrált Jogvédelmi Szolgálat rajzpályázatot hirdet a szakellátásban nevelkedő gyermekek részére Online vagy? Jelen vagy? „GYERE-K-ÉPBE AZ ONLINE TÉRBE” címmel...



Integrált Jogvédelmi Szolgálat
1134 Budapest, Tüzér u. 33-35.
Postacím: 1365 Bp., Pf.: 646.
Telefon: +36-1/8969-000
Ingyenesen hívható zöld szám: +36-80/620-055
Külföldről hívható: +36-20/489-96-14
E-mail: ijsz@ijsz.bm.gov.hu
weboldal tervezés: IRQ